Balaton
A régió borvidékei
Csongrádi borvidék
A Csongrádi borvidék a fogyasztók előtt kevésbé ismert, ha igen, akkor inkább a vörösborairól, bár a pusztamérgesi és ásotthalmi, netán sóshalmi borok javarészt fehérek. Az itteni borászatok ismertségének hiányát nem magyarázza a hazai fogyasztók érdektelensége, hiszen a nagyobb városok (Hódmezővásárhely és Szeged) lokálpatriótái örömmel fogyasztanák a jó minőségű borokat.
Learn moreEtyek-Budai borvidék
Ha van remek adottságokkal megáldott borvidék korunkban, akkor az Etyek-Budai az, valósággal arra van rendelve, hogy a jelen borfogyasztási trendjeit ki tudja szolgálni. Könnyű szerkezetű, mégis tartalmas, remek savakat mutató borok és pezsgők képesek kikerülni e borvidékről, és ezt a lehetőséget az itt dolgozó borászatok egyre jobban használják ki, és így van ez Budapest közelségével is.
Learn moreHajós-Bajai borvidék
Ha van olyan borvidékünk, ami a fogyasztók fejében még a villányi és tolnai területeknél is „németebb”, az kizárólag Hajós-Baja lehet. Ez főként Hajós, Nemesnádudvar és Császártöltés svábok építette pincefalvainak és pincesorainak köszönhető, valamint az ott kialakult pezsgő életnek. Az utóbbi évtizedekben ezek a pincék és présházak egyre nagyobb vonzerőt gyakorolnak, és szerencsére – ha lassan is, de – egyre több helyen a borok is kezdenek felnőni a feladathoz.
Learn moreKunsági borvidék
A Kunsági borvidék voltaképpen az Alföld, pontosabban a Duna-Tisza közének jelentős részét felölelő, igen mozaikos vidéken terül el. Sokak szerint csupán a filoxérának köszönhető az alföldi szőlők megléte, ez azonban egyáltalán nem igaz. A vidék bizonyos részein a szőlőművelés már az Árpád-kortól folyamatosan jelen van, ezt bizonyítja a Garamszentbenedeki Apátság alapító levele is (1075), amiben I. Géza királyunk a Tisza mellett fekvő Alpáron adományozott szőlőt az apátságnak.
Learn moreMóri borvidék
Mór a 21. század második évtizedében elkezdte újra felfedezni önmagát. A külső szemlélő számára a rendszerváltást követő években kissé láthatatlanná vált e borvidék, szerencsére ez nem tartott sokáig. Új termelők jelentek meg a század első dekádjának második felében, ez pezsdülést hozott, és ugyan tény, hogy a borvidék még messze van egykori hírétől, de a lendület, a vidámság képe lassan összeforr a Mór névvel. Az adottságok mindenesetre kiválóak.
Learn moreNeszmélyi borvidék
Észak-Pannónia kis borvidékei közül talán a Neszmélyi borvidék az, amelyik az elmúlt évtizedben a legörömtelibb fejlődésen ment keresztül. Már korábban is egyértelmű volt, hogy a borvidék igazi jolly joker, hiszen a termelési viszonyai kedveznek a könnyű, jól iható fehér- és rozéborok előállításának.
Learn morePannonhalmi borvidék
Győr-Moson-Sopron vármegye masszívan az ország egyik legjobb módú megyéje, közel van Bécs és Pozsony, magasabb az életszínvonal, mint az ország nagy részében. És van saját borvidék, a Szent Márton-hegynek a csúcsán az egyik legszebb magyar kulturális komplexummal, a Pannonhalmi Főapátsággal, mely hallatlan nyitottságával, függetlenségével, befogadó, európai atmoszférájával.
Learn morePécsi borvidék
Távlati szemszögből nézve nehezen érthető, hogy a Pécsi és a Villányi borvidék között mi a különbség. Földrajzi közelségük, hasonló klímájuk és talajadottságaik, közös történelmük (az 1893-as bortörvény szerint is egy borvidék voltak) nem annyira két különböző, mint inkább egy borvidéket mutat. Talán csak egy valamivel nincs így: markánsan különböznek termelési viszonyaik, ennek révén pedig a Pécsi borvidék egyre inkább lemarad a híresebb vetélytárs mögött.
Learn moreSoproni borvidék
A Soproni/Ödenburgi borvidék mind természeti viszonyai, mind elhelyezkedése alapján az egyik megérdekesebb magyar borvidék, hiszen nem csak a magyar, hanem a világ egyik legizgalmasabb vörösboros terroirja található a Fertő-part magyar oldalán. Az osztrák határ közelsége németes munkakultúrát eredményez, és ez a borvidék történetét is jelentősen befolyásolta az évszázadok során.
Learn moreSzekszárdi borvidék
Szekszárd a legjelentősebb tradíciókkal rendelkező magyar történelmi borvidékek egyike, egyszersmind az egyik legdinamikusabban fejlődő, a modern borászat élvonalában járó, nemzetközi mércével mérve is figyelemreméltó eredményeket produkáló borvidék. A szekszárdi bortörténelemnek van antik (római), koraközépkori (bencés), török, sváb, filoxéra utáni, szocialista kombinátos és rendszerváltó korszaka. Legújabb-kori eseményei, vagyis a helyi összefogás eredményei pedig példaként állhatnak az egész magyar borászat előtt.
Learn moreTokaji borvidék
Kétség kívül Tokaj az egyetlen világhírű magyar borvidék, és mint ilyen, különleges elbírálás alá esik. A világ egyik legizgalmasabb borvidéke, egyúttal feketén-fehéren a legjobb édesboros régiója. Adottságai fantasztikusak és egyedülállóak, hiszen sehol máshol nincs jelen egyszerre az aszúsodási képesség a markáns terroirral. Az utóbbi évtizedekben pedig száraz bor tekintetében is szépen kúszik be a világszínvonalú borvidékek sorába.
Learn moreVillányi borvidék
Ha a boros közbeszédben terroirról, dűlőszekcióról esik szó, biztosan nem Villány neve kerül elő elsőként. Ennek oka az, hogy a borvidék alap hardvere korántsem annyira változatos, hogy markáns különbségek legyenek a dűlők között. A borvidékről mégis jelentős számú dűlőszelektált bort ismerhetünk, ami annak köszönhető, hogy Magyarországon kétség kívül Villány az egyik legkiforrottabb borvidék mind a termelési viszonyok, mint az eredetvédelem terén. És éppen ez a magas termelési kultúra az alapja annak, hogy a borvidék magas színvonalon ki tudja fejezni a termőhelyet, meg tudja mutatni a sok esetben csak apró különbségeket is.
Learn moreBalatonfüred-Csopaki borvidék
A Balatonfüred-Csopaki borvidék a Balaton körül sorjázó régiók egyik legizgalmasabbja. Ez az izgalom megnyilvánul klimatikus adottságaiban, remek, változatos talajszerkezetében, az itt dolgozó borászatokban, de legfőképp abban a fajtában, az olaszrizlingben, amely minden bizonnyal ezen a borvidéken nyújtja a legizgalmasabbat a világon. A minőségi turizmus, a dűlős borok nagy száma, valamint a fehérborok reneszánsza pedig üzletileg is sikeressé teszi a régiót az alsó és felső szegmensben egyaránt.
Learn moreBalatonboglári borvidék
A Balatonboglári borvidék Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, amely a következő évtizedekben további lehetőségek előtt áll. Köszönhető ez nyilván elhelyezkedésének éppúgy, mint annak a ténynek, hogy borai azt a stílust képviselik, amelyet manapság a fogyasztó fokozottan igényel: remek gyümölcsösség mellett komoly beltartalom, jól iható szerkezet. Ráadásul alkalmas a borvidék a termőhelyek részletes bemutatására is, az itt dolgozó borászatok a 21. század első évtizedében sokat tettek ezért, megismertetve már a fogyasztót tucatnyi dűlőnévvel is.
Learn moreEgri borvidék
Eger és a körülötte elterülő borvidék évszázados távlatban Magyarország egyik borászati központja. Oka ennek nyilván a hagyomány és a történelmi adottságok is, de Eger mellett a legnyilvánvalóbb érv a természeti adottság. Ez nyilván a termőhelyben fejezhető ki leginkább, és Egerben a dűlőknek óriási a jelentősége a bor karakterének meghatározásában. Itt ugyanis a talajtani és klimatikus árnyalatok sokfélék, színesek és érzékenyek, kimondható, hogy az egri bor terroir bor.
Learn moreBükki borvidék
A borvidék előnye, viszonylagos ismeretlensége, hátrány is egyben. A falvak még nem a tömegturizmus zajától hangosak, nem botlunk úton-útfélen japán csoportokba, csúszdaparkokba és látványpincékbe. Van viszont jó levegő, családias gyógyfürdők, apró vendéglők, hűvös pincék, forró kemencék, árnyas erdők és jelzett turistautak, madárdal és persze csönd minden mennyiségben. A hegyeken romos várak vigyázzák a falvakat, a völgyekben lovas tanyák és apró kis panziók kínálják a szolgáltatásaikat.
Learn moreMátrai borvidék
A Mátra az ország legnagyobb hegyvidéki borvidéke, változatos klímájú és talaj-összetételű szőlőterületekkel. A borvidék ugyanakkor kétarcú: Egyfelől képes nagy mennyiségben, jól érthető és elérhető árú borokkal ellátni a fogyasztókat, másfelől a mátrai területek tökéletesen alkalmasak a dűlőszelektált nagy borok elkészítésére, és néhány fiatal, feltörekvő borász ezt viszonylag gyorsan be is bizonyította.
Learn moreBalaton-Felvidéki borvidék
Balaton északi partján három borvidék osztozkodik. A Badacsonyi, a Balatonfüred-Csopaki és a Balaton-felvidéki. Az utóbbi csupán a kistestvére az első kettőnek, annak ellenére, hogy mindkettő erényeiből jutott neki, akár éghajlatilag, akár talajtanilag nézzük.
Learn moreBadacsonyi borvidék
A Badacsonyi Borvidék rendkívüli szépségű, ősi kultúrtáj, az ország egyik legszebb képkivágása, a mitikus, leghíresebb magyar termőtájak közé tartozik Tokaj és Somló mellett, és itt is igaz, hogy a múltban a borvidék fejlettebb volt, mint amilyen a jelenben. A borvidék Veszprém megyében, a Balaton északi partján terül el, és abban, aki látta már valaha szép időben a borvidék kúpjait, azonnal megfogalmazódik a gondolat, hogy ez itten kérem a világ egyik legszebb borvidéke.
Learn moreSomlói borvidék
Somló a borra termett még Magyarország elképesztően változatos, kiváló talajtani, klimatikus és kulturális adottságú borvidékei közt is mitikus, titokzatos és kimagasló csúcsnak számít, mely csak Tokaj miatt nem az első. A borvidék kis területén is tudatosan építkezve dolgozik azon, hogy a világhírnév árnyékából végre a napra érjen végérvényesen.
Learn moreZalai borvidék
A Zalai borvidék ismertségének növekedését a széttagoltsága nem igazán segíti elő. Az egyik része szinte szomszédos a Balaton-felvidéki, bazalton termő szőlőkkel, a másik nagyobb részegység a Kis-Balaton nádasaira tekint, míg a harmadik terület borai a Mura mentén sokkal inkább emlékeztetnek a szlovén borok stílusára, semmint az előző két vidék boraira. Ráadásul az ismert borászatok száma is csekély, csupán néhány bortermelő jelenti a fogyasztók szemében a zalai bort.
Learn moreTolnai borvidék
Aligha van a világon még egy olyan borvidék, amelyet félelemből hoztak létre, ráadásul a legújabb időkben, a technokrácia korában. A Tolnai borvidéket ugyanis a Paksi Atomerőműtől való félelem szülte, az a – majd’ három évtizedes távlatból bízvást hibásnak nevezhető – megítélés, hogy ha a paksi ültetvények a Szekszárdi borvidékhez tartoznak, az árt a borvidék imázsának, leértékeli borait, piaci hátrányokat okoz. De a Tolnai borvidék szép lassan betagozódott a többi 21 közé, és a fogyasztó szemében leginkább a jó ár-érték arányú borok hazája lett.
Learn moreEsemények
Boros események, rendezvények, fesztiválok
az ország minden pontjáról